Hableány

Egy pofon csattan az arcomon és ezzel le van zárva a beszélgetés. Most az a dolgom, hogy csendben maradjak és elfogadjam a véleményét.

Dühöngve és sírva vágok át a nagyszobán és rántom fel a fürdőszoba ajtót. Belépek és halkan csukom be magam után. Nem akarok most egy újabb veszekedést. Megnyitom a rozsdás csapot és egy ronggyal eltömöm a lefolyót. Ahogy várom, hogy megteljen vízzel a kád előhalászok egy szál cigit és remegő kézzel meggyújtom. Az első füst gomolyaggal együtt a feszültség egy része is távozik, de ezt még a mai napig nem tudom megszokni. Szinte hiányzik a harag, a megalázottság és a lázadó forrongás különös elegye. Egykor, a távoli múltban, lendületből visszapofoztam volna, de azok az idők már régen elmúltak. Most már csak a cigi maradt és az időnkénti élvezkedések a víz alatt.

Ha nem támaszkodnék a kád peremének észre se venném, hogy megtelt. Elgondolkodva zárom el a csapot aztán a tükörtől elfordulva elkezdek levetkőzni. A tükrök is furcsák. Otthon nem volt egy se, igaz nem is volt rá szükségünk. Itt minden annyira más. A tükrök megmutatják a legrejtettebb fájdalmadat is. Megmutatják, és akkor már te se tudod titkolni se magad, se mások előtt. Gyűlölöm a tükröket. Ahogy az utolsó ruhadarab is lekerül rólam, óvatosan belemászok a hideg vízbe. Jóleső borzongás fut végig rajtam és teljesen belep a víz. A lábam bizseregni kezd és lassan átalakul. Várakozás közben meg egy cigire rágyújtok. Vigyázva, hogy a farkam ne locsoljon ki sok vizet a fal felé fordulok. Ennyi maradt nekem, az érzékeimet elnyomó nikotin és az ideiglenes nosztalgia. Mindig eszembe jutnak a régi szép idők, amikor még lent éltem az óceán mélyén. Nővéreimmel hajókat csábítottunk el és fiatal matrózokat áldoztunk atyánknak, a tengernek. Élveztük az áramlatok játékát. Kagylókból nyakláncot fűztünk egymásnak és a kis csikóhalakkal kergetőztünk a zátonyoknál. Magányos sziklákról figyeltük a hajnalt és bús-édes énekekkel köszöntöttük a napnyugtát. És én voltam olyan hülye, hogy érdekeljenek az emberek. Kíváncsi voltam, hogyan képesek élni a víz felett, hogyan tudnak két lábon járni, és hogy mi van a kikötőkön túl. Egyre többet forgolódtam a kikötők körül és végül megtetszett az egyik matróz. Álmodoztam róla...

Aztán kifogtak. Beleakadtam az egyik hálóba és mivel megint egyedül úszkáltam senki se tudott segíteni. Csak abban reménykedtem, hogy valahogy megfulladok, vagy visszaeresztenek az óceánba. Végül olyan dolog történt amire, nem számítottam. A hajó fedélzetére ömlő halakkal együtt én is kiszabadultam. És a tiszta, metsző levegőn a halfarkam, az a csodálatok akvamarin színű halfarkam eltűnt, és helyette lett két lábam. Alig kaptam levegőt a döbbenettől. Mintha a lelkem egy darabját tépték volna ki belőlem. Sírni kezdtem, hangosan zokogni és nem törődtem az engem bámuló mogorva és döbbent férfiakkal. Ha tudtam volta használni az újdonsült lábaimat, biztos, hogy visszavetem magam a vízbe, de így csak összekuporodtam és könnyes szemekkel figyeltem a körülöttem folyó eseményeket.

És innentől jön a tragikus rész, gondolom keserűen, elnyomom a cigit a kád peremén és a hátamra fordulok. Természetesen segítettek és természetesen kedvesek voltak. Mi mást csináltak volna egy gyenge, meztelen nővel!? A partot elérve az egyik matróz felnyalábolt és haza vitt. Sokat segített és még csak meg sem fordult a fejében, hogy vissza szeretnék menni a tengerbe. De egy idő után már nem is akartam visszamenni. Nem értettem, miért, hiszen nem vagyok szerelmes, és nem is leszek soha. Ez az egyik átka a létezésemnek, de erről nem kell tudnia. De akkor miért maradtam vele? Jó kérdés.

Valamikor régen a vállamat vontam volna erre, és hátra se nézve elmegyek, de ma már minden más. Távol költöztük a tengertől és én nem ismerem ki magam az emberek világában.

Hangos lépéseket hallok, aztán bedörömbölnek az ajtón.

- Gyere már ki! Szétáztatod a fürdőt, és majd megint nekem kell megcsinálni. És különben is mindjárt vacsoraidő, és még semmit sem főztél.  – Még egyszer rávág az ajtóra, aztán visszamegy oda, ahonnan jött. Hangos sóhajjal ülök föl és kézzel emelem ki a farkamat a kádból. Még a vizet is fel kell takarítanom.