Remetbál

Egy régebbi Weöres pályázatra készült, rövid novella.

Csicsergő madárdal szállt a fák között. Visszafelé tartott az ösvényen a közeli málnásból. Ebédelt. Szegényes, az igaz, de mindenért kárpótolta a gyümölcs lágy, fanyar íze. A fák között átsütő fénycsíkok foltos bundává változtatták az avar a talpa alatt. Már közel járt. A következő kanyarban feltűnt a kicsiny kunyhó a maga egyszerűségével. Szeretett itt lenni. Itt teljesen egyedül lehetett.

Remete.

Így hívták az emberek. De ő nem gondolta, hogy az lenne, inkább csak távol akart lenni mindenkitől. Ott nem hallottam a gondolataim. – mondogatta. Ezen a kis tisztáson meg van minden, ami kellett. És, ami a legfontosabb, csönd volt.  Néha már túl nagy csönd.

Megkerülte a házat, hogy szemügyre vegye az almafát. Még kellett érnie a sárgás-pirosas gömböknek. Ahogy visszafordult, hogy bemenjen a házba, megakadt a szeme egy kövön. Fejét félre billentve ment közelebb és vette fel a földről. Mintha egy emberi arcot mintázna, egy nőét. Ha hunyorgott, el is tudta képzelni, hogy a zöld moha a haja. A követ nézegetve lépett be az ajtón és töprengve tette le az asztalra. Volt valami határozottan furcsa benne, de nem tudta mi. Elhessegette a gondolatot és a dolga után nézett. Este, amikor a lefekvéshez készülődött, újból megakadt rajta a szeme. Valamiért idegesítette. El is határozta, hogy holnap kirakja az udvarra.

Másnap reggel első dolga volt, hogy a mohos kőnek új helyet találjon. A tisztás szélén, pár hete, ki kellett vágnia egy fát, mert kiszáradt. Mégse vette ki a gyökerét, mert remélte, még életre kelhet.  Ennek a tönkjére helyezte a női arcot és pár lépést hátrálva nézegette. Egészen élőnek tűnik. – gondolta. Gyomrának hangos korgása vert fel tűnődéséből és valami ennivalót keresett. Egész nap a ház körül tett-vett, nem akaródzott neki elmenni a közeléből. Estefelé, amikor a szárazfát ellenőrizte, hirtelen megtorpant. Az egyik hasábon egy szakállas öregúr arca rajzolódott ki. Felvette és megforgatta. Lassú léptekkel a kivágott fa törzséhez sétált és a kőarc mellé helyezte. Mint egy pár. – gondolta. Zavartan sietett be a házba.

Reggel, az esetről megfeledkezve lépett ki az ajtón és rögtön észrevette a zöld kis hajtást a törzs tövében, amire az arcokat állította. Tekintete föl rebbent és úgy látta mintha mosolyognának. A fejét hitetlenkedve megrázta és elindult a közeli forráshoz friss vízért. A patakparton állva a túlsó oldalon egy megtekeredett ágat vett észre, ami, úgy tűnt, nevetett. Elmosolyodott és már intésre emelte a kezét, amikor észbekapott. Ez csak egy ág. Egy egyszerű ág. A korsót megtöltve visszaindult a tisztásra. A két arcot megpillantva nem tudta megállni és halkan, szinte zavartan, köszönt nekik. Maga se tudta miért. Újra ellenőrizte az élni akaró ágacskát és még párat felfedezett a tönk körül.

Néhány nap múlva elhozta a mosolygó ágat a forrástól és a tönkkel szembe, a tisztás túl oldalán felakasztotta. A zöld kis ágacskák életerősen fonták körbe a tönköt és ettől úgy nézett ki mintha a női archoz egy élénkzöld ruhás test is tartozna, a mellette lévő férfi pedig féltőn átkarolja. Rászokott, hogy a tisztás közepére kiülve a napjáról meséljen nekik és megossza velük a gondolatait. Néhányszor még tréfásan fel is kérte táncolni a hölgyet, azonban az mindig kikosarazta a rongyos kinézetére hivatkozva. De egy nap már kora reggel megmosakodott, rendbe szedte a kinézetét és úriember módjára, összecsapott bokával, meghajolva újból felkérte, mire a zöldruhás hölgy bocsánatkérő mosollyal a kísérőjére pillantott és elfogadta a táncot. Egy lágy keringő dallamára lépkedtek és finom bókokat suttogtak egymás fülébe. A nevető ifjú a tánctér túloldaláról mosolygott rá bíztatóan és a zene végén tapsolni kezdett. Kifordította maga mellé a hölgyet és meghajolt. A többiek a teremben mind elismerően sustorogtak és a tánctér hirtelen megtelt emberekkel.

*

A fiatal férfi, aki tanácsért jött a remetéhez, a bokrok mögül döbbenten figyelte, ahogy az öreg kitárt karokkal lépkedett a tisztáson. Néha felnevetett és egy fatörzs felé biccentett, amire egy ködarabot és egy göcsörtös fahasábot állítottak.

A látvány komikumát csak fokozta a vidám madárcsicsergés.